Pompás idézettel kezdődik a sorozat eddigi legerősebb epizódja, az, amit Spielberg kedvenc operatőre, Janusz Kamiński rendezett, és nem azért, hogy okoskodjak, de látszik minden percén, hogy a marsallbot vagy miafasz egy vizuális szempontból az átlagnál messze érzékenyebb ember kezében volt.
Terryvel nyitunk, aki annak ellenére, hogy egy szál ingben és pólóban tapossa a havat, rém boldog, mert Christine csak elintézte a bírónál, hogy az új bizonyíték fényében házi őrizetben lehessen. Ezzel az egyik részről nincs is gáz, mert az anyja úgy örül neki, mint VV Fanni egy csőcserének a sarki szoliban, másrészt viszont van, mert a faterja legszívesebben agyonverné egy telefonkönyvvel. Terryt ez egyelőre nem érdekli, mert a szülei házában a bíróság emberei várják, kap a bokájára nyomkövetőt, és még a tornácra sem mehet ki cigizni, csak engedéllyel. Ja, és havi 400 dollárba fog kerülni a nyomkövető, amit az apja nem fog kifizetni. Christine megnyugtatja, hogy elintézik a bíróval, hogy elhagyhassa a házat meghatározott időre és előre bejelentett helyekre menet, de Terryn látszik, hogy kurvaistenbasszameg. A kézfején van egy kellemes, lóherébe applikált horogkeresztet ábrázoló tetkó, amit kicsit szégyell, az apja viszont megvadul tőle, és nem akar egy légtérben sem tartózkodni vele.
