[origo] Itthon bejegyzései

Életveszélyes kábelcsonkot hagytak az utcán Újlipótvárosban

Olvasónk hívta fel a figyelmünket egy furcsának tűnő munkamódszerre az Újlipótvárosban. Tájékoztatása szerint a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) szerel valamit a Hollán Ernő és a Victor Hugo utca sarkán, ehhez egy bárki által megérinthető kábelből veszik az áramot. ”Mindezt játszóterek és óvodák párszáz méteres körzetében, gyermekek számára is elérhető magasságban sikerült kivitelezni”, írta. Megkérdeztük a BDK-t, hogy van-e áram a vezetékekben, a válaszukig gyönyörködjünk a kivitelezés szépségeiben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Megerőszakoltak egy nőt Makón

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint társával súlyosan bántalmazott a napokban egy helybeli nőt Makón, az egyikük meg is erőszakolta. A másik támadót még keresik – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A rendőrök szerint az eset múlt vasárnapra virradóra, június 1-jén 1 óra körül történt. A két férfi a makói Nagyér sétányon megállított egy 24 éves helybeli nőt, majd rövid szóváltás után rátámadtak, és egyikőjük megerőszakolta. A sértett hevesen ellenállt, ezért olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes sérülésekkel került kórházba.A rendőrségre csak csütörtök este érkezett bejelentés az esetről. A makói nyomozók néhány órán belül megállapították ki lehet az egyik gyanúsított. A 23 éves férfit másnap hajnalban Makón elfogták. Életveszélyt okozó testi sértés és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene. Kihallgatása után a rendőrség vették, előzetes letartóztatásáról a vasárnap dönt a bíróság. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Lázár: Nyilatkozzon az Origo volt főszerkesztője!

Sáling Gergő, az Origo kedden elbocsátott főszerkesztője a Valasz.hu-nak elmondta, hogy nem kívánja kommentálni a távozásáról szóló híreket. A Lázár János utazásait firtató cikkek miatti politikai nyomásgyakorlást pedig “sem megerősíteni, sem cáfolni” nem akarta. Lázár János viszont azt szeretné, hogy valamelyiket tegye meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Botka László Tóbiást Józsefet javasolja az MSZP elnökének

Botka László elnökjelöltként nem indul az MSZP júliusi tisztújításán, viszont egy megerősített választmányi elnöki poszton szívesen látná magát. Helyette Tóbiás Józsefet tartja alkalmasnak az MSZP vezetésére. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Seres Máriáék miatt nem lesz ma jogerős EP-eredmény

Nem lesz jogerős a május 25-ei európai parlamenti választás végeredménye hétfő délután 4 órakor, mert a választáson induló egyik párt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!