Juhász nélkül vághatunk neki a magyar-románnak – Egervári meghozta nehéz döntését

A fehéroroszok ellen a válogatott keretből hiányzó Juhász Roland akár a románok ellen is kimaradhat a csapatból. A csakfoci.hu kérdésére Egervári Sándor szövetségi kapitány sem zárta ezt ki, a kapitány attól tart, hogy a Belgiumban hosszú ideje teljesen mellőzött védő márciusban sem lesz megfelelő állapotban, akkor pedig biztosan mellőznie kell. Emlékezetes, hogy a remek pedagógus hírében álló szakember korábban több alkalommal is a keret közelében tartott akkor is játékost, ha az nem volt megfelelő állapotban vagy esetleg el volt tiltva, Juhász esetében azonban most nem ezt tette. Egervári felvetésünkre elmondta, már ősszel is leginkább ilyen szempontok alapján hívta be Juhászt az együttesbe, akivel egyébként megbeszélte a döntését. Juhászt tulajdonképpen egy dolog mentheti meg: nagyon sürgősen olyan csapatba kellene szerződnie, ahol folyamatosan játszhat.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?