Fico enyhítene az orosz szankciókon

Szlovákia enyhítené az Európai Bizottság által kilátásba helyezett újabb szankciókat Oroszország ellen – mondta csütörtökön Robert Fico szlovák kormányfő.
„Azt követeljük, hogy töröljenek néhány, a listán szereplő elemet, és így ezeket a termékeket továbbra is exportálhassuk Oroszországba” – mondta Fico a szlovák kormányülés után.
Pozsony egyebek mellett azon kényszerintézkedések ellen emelte fel a szavát, amelyek a kettős felhasználású – vagyis katonai és polgári célú – termékeket, valamint az orosz Sberbank szlovák leánycégének tevékenységét érintenék. Fico megerősítette azonban, hogy országa nem akarja „aláásni az EU egységét”.