Gazdasági növekedésünk ma már az egyik legerőteljesebb Európában, és jó úton haladunk a teljes foglalkoztatás felé, jövőre pedig az eredményeket kell megvédeni.
Hir24 - Fókusz bejegyzései
Koszorús nekiment McCainnek
A magyar néptől való nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a szenátort Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) elnöke és Bryan Dawson társelnök azért az „indokolatlan, újfasizmusra vonatkozó kijelentéséért”, amit a politikus Colleen Bell budapesti nagykövet szenátusi megerősítő szavazásán tett.
Amerika mondhatna le Goodfriend védettségéről
A diplomaták jogi immunitását nemzetközi egyezmény szabályozza – mondta a Századvég kutatási igazgatója.
Demcsák exe állítja, sose emelt kezet feleségére
A műsorvezető nemrég megjelent könyvében is beszámol exférje agresszivitásáról, ám a férfi most úgy döntött megszólal az ügyben.
Megérkezett Joulupukki
Üzleti útra látogatott hazánkba a lappföldi Mikulás. A reptéren üzletfelei a magyar gyerekek fogadták. Többen szaloncukrot is elfogadtak.
