A klímaváltozás hatására zöldebbé válhat Grönland az évszázad végére – derült ki egy kutatásból, amely szerint meghatározott hőmérséklet-emelkedés mellett Észak-Amerika és Európa 44 fa- és cserjefajának többsége lesz képes megélni a szigeten.
Hír3.hu bejegyzései
Kamatdöntés – Elemzők: meglepte a piacot a monetáris tanács, de folytatódhat az enyhítés
Meglepte a piacot a keddi alapkamat-csökkentés mértéke az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik ugyanakkor további kamatcsökkentésre, 3-3,5 százalékig süllyedő alapkamatra számítanak, de bizonytalannak tartják a további monetáris lazítás ütemezését.
Megérkezett a hidegfront, több járásra már kiadták a riasztást
Három északnyugati megye több járására hétfőn kora este elsőfokú riasztást adtak ki a viharos erősségű szél miatt. Ezeken a területeken már a következő órákban számítani lehet arra, hogy a legerősebb széllökések a 70 kilométer/órát is meghaladhatják.
Egyiptom – Megérkezett három repülőgép Budapestre
Három, az egyiptomi üdülőhelyek vendégeit szállító járat érkezett meg vasárnap délután a Liszt Ferenc Repülőtérre – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére.
Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe Budapestre
Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe vasárnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a dél-angliai Bournemouth repülőtérről.
