Az egyiptomi belügyminiszter PR-tanácsadója szerint az ország börtönei olyanok, mintha szállodák lennének, a rabok szisztematikus kínzásáról és megerőszakolásáról szóló híreket pedig hazugságok – adta hírül az al-Maszri al-Jóm című napilap csütörtöki számában.
Hír3.hu bejegyzései
EU-tisztújítás – Brit sajtó: Nagy-Britannia “egy lépéssel közelebb az EU kijáratához”
A szombati brit lapok szinte azonos megfogalmazású elsőoldalas főcímei szerint Nagy-Britannia egy lépéssel közelebb került az Európai Unió „kijárati ajtajához” annak nyomán, hogy az uniós csúcstalálkozón többségi szavazással a London által elfogadhatatlannak tartott Jean-Claude Junckert jelölték az Európai Bizottság elnöki tisztségére.
Negatív kilátást adott az orosz adósosztályzatra a Moody’s
Leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást adott Oroszország közepes befektetési ajánlású, „Baa1” szintű államkötvény-osztályzatára pénteken a Moody’s Investors Service, elsősorban a geopolitikai kockázatokkal és az orosz gazdaság romló növekedési kilátásaival indokolva a döntést.
Ételmérgezés – Hetekig is eltart majd a Nébih vizsgálata
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hosszú, több hétig tartó eljárás keretében vizsgálja azokat a termékeket, amelyek a gyanú szerint az ételmérgezést okozták – válaszolta a hivatal hétfőn az MTI kérdésére. Egyben megerősítették, hogy a betegeket ellátó orvosok megállapították a botulizmust, a Nébih pedig ennek forrását vizsgálja laboratóriumaiban.
EP-választás – Gyurcsány: az eredmény a határozott ellenzéki szerep folytatását erősítette meg
Az európai parlamenti (EP-) választáson elért eredmény megerősítette a Demokratikus Koalíciót (DK) abban, hogy folytassa „a nagyon határozott ellenzéki szerepet” – hangoztatta Gyurcsány Ferenc vasárnap éjjel Budapesten.
