Amint arról korábban már hírt adtunk a rendőrök elfogták azt a férfit, aki két miskolci nő megerőszakolásával gyanúsítható. H. Roland Dezső gyanúsítotti kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett.
horvath_imre bejegyzései
„Várnak ránk” – kampány az önkéntességért
Az önkéntes munkát népszerűsítő kampányt indított el hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma, melynek keretében Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár járt Miskolcon, egy avasi értelmi sérülteket gondozó otthonban.
Hazai pályán szenvedett vereséget a Vénusz
A bajnokságban kiválóan szereplő, második helyen álló Hajdúböszörményi TE gárdáját fogadta a DVTK-Vénusz vasárnap este a sportcsarnokban. A félidőben még a hazai csapat vezetett, a végére azonban fordítottak az NB I. messze legbővebb keretével rendelkező vendégek.
November végére a múlt évi szint alá csökken az államadósság
November végére „mindenféle számítás” szerint a múlt évi szint alá csökken a teljes államadósság – jelentette be Borbély László András az Államadósság Kezelő Zrt. (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.
Jakab László kilencszer „csengetett”
Hétfőn este megkezdődött a vízilabda Komjádi Kupa küzdelemsorozata. A PannErgy Miskolci VLC együttese igen nehéz feladat előtt állt, ugyanis a legutóbbi bajnok ZF Eger vendégeként szerepelt.
