Nemrég arról kérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük megéri-e gazdagnak lenni. Mint kiderült, a nagy többség vágyódik a pénz után, és nem adnák fel a jómódú életvitelt, akiknek már sikerült elérniük azt. De olyan válaszadó is akadt, aki szerencseként élte meg, amikor minden pénzét elveszítette.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Az első menetrend szerinti járat már megérkezett Sármellékre Prágából
Az ATR-72-es géppel első alkalommal 37 utas érkezett Sármellékre, többségük egyéni utazó, de jó néhány utazásszervező is helyet foglalt.
“Talán én leszek az új uniós biztos” – magyar miniszterről közölt portrét egy német lap
Navracsics Tibort Orbán Viktor bizalmasaként tartják számon. Bár igazságügyi miniszterként részben felelős volt a vitatott reformokért, nyitott az ellenvetésekre, békítőleg válaszol és megértést kér, ezen a héten éppen Berlinben – írta róla a Der Tagesspiegel.

Másolatokból álló kiállítás még nem volt ilyen jó
A pécsi Leonardo Da Vinci-tárlaton egyetlen eredeti darabot sem találunk, mégis lenyűgöz, amit látunk. Gondos műelemzés helyett a reneszánsz zseni elméjében tehetünk egy utazást, megpróbálva megérteni a polihisztor tudományos alapokon fekvő művészetét – ehhez pedig életnagyságú modellek, feljegyzések és kísérő videók állnak segítségünkre.