Francia katonák megtalálták az eltűnt algériai utasszállító repülőgép roncsait Mali középső részén – jelentette honlapján csütörtökön a BBC brit közszolgálati adó a BFMTV francia tévécsatorna jelentésére hivatkozva. A hírt a mali elnök is megerősítette.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Újra járható az Andrássy út a leégett háznál
Az összes sávot megnyitották csütörtök délután a fővárosi Andrássy úton a Kodály köröndnél leégett háznál. A július 17-i tűz óta volt itt forgalomkorlátozás. Úgy tervezik, hogy jövő hét végére a Felső erdősort és a Szív utcát is járhatóvá teszik. A műemlékházban megkezdték az életveszély elhárítását, az önkormányzat szerint a munka gyorsabban halad, mint várták.
Fontos hír hétvégére azoknak, akik útdíjat fizetnek
Karbantartás miatt üzemszünet lesz a HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszeren vasárnap hajnalban, 1 és 4 óra között – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Összetört az Európát éppen körbehajózó Végvári Tamás kajakja
Végvári Tamás 2012-ben indult Budakalászról, a Dunán, a Fekete-tengeren, Isztambulon át, a Márvány-, és az Égei-tenger partvidékén több mint 4000 kilométert lapátolva most épp Athénnál jár. A cél: Európa körbekajakozása. Tervei szerint szeptember végén északnak fordulva folytatja útját a Korintosz, és aztán tovább Albánia felé. Hajója az évek során megtépázódott, úgyhogy megérett a cserére.
Krasznahorkai László kapta az alternatív irodalmi Nobel-díjat
Krasznahorkai László kapta idén az America Awards irodalmi életműdíjat, amelyet 1994 óta adnak át évente az irodalmi Nobel-díj alternatívájaként – ismertette a Los Angeles-i székhelyű Green Integer irodalmi portál honlapja.
