Megérkezett Miskolcra a tizennegyedik új villamos a Skoda plzeni gyárából. Ahogy az eddigi járműveket, ezt is közúton szállították, a tréler Bánrévénél lépett be az országba, és hétfő este fél kilencre gördült be a remízbe. Összesen 31 darabos lesz a flotta, amellyel a régit teljesen leváltják.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Megérezte a forint a vártnál nagyobb kamatvágást
Gyengült a forint a jegybank piaci várakozásoknál nagyobb mértékű kamatcsökkentésének hírére.
Megérkezett az ukrán hűtővonat több mint 280 holttesttel
Megérkezett kedden a kelet-ukrajnai Harkivba, a Balaskova vasútállomásra a maláj utasszállító repülőgép több mint 280 utasának holttestét szállító hűtővonat a szakadárok ellenőrzése alatt álló Donyeck megyei Torezből.
Varga: nem megszorítás a költségvetési zárolás
Az idei első féléves 82,6 százalékos államháztartási hiány nem számít magasnak, és ezúttal is a szokásos lefutás jellemzi hiányt, vagyis az első félévben magasabb a több kiadás miatt, de év végére „kisimul” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Szerinte a korábban bejelentett 110 milliárdos költségvetési zárolás nem megszorítás.
Itt a riasztás: megérkeztek a viharok az országba – térkép
Riasztást adott ki több északi és északkeleti területre hétfő délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a várható heves zivatarok, felhőszakadások miatt.
