A Nike helyett az adidasszal kötött szerződést a brit klub a 2015/16-os idénytől kezdődően. Nem kevesebb, mint 750 millió fontért vásárolnak be az adidasnál.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Boldogok és magabiztosak a németek
A Reuters tudósítása szerint boldogok, ugyanakkor magabiztosak is a vasárnapi argentinok elleni világbajnoki döntőre készülő német labdarúgó-válogatott játékosai.
„Határtalanul boldogok vagyunk, nem érezzük a nyomást. Számos csapattársammal játszottunk már nagy téttel bíró döntőt, így tudjuk, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket, még akkor is, ha közülünk csak egyvalaki játszott már világbajnoki finálét” – nyilatkozta a brazíliai torna döntőjének otthont adó Maracana Stadionban tartott sajtótájékoztatón Bastian Schweinsteiger, a Bayern München középpályása, aki utóbbi kijelentésével Miroslav Kloséra célzott, aki a jelenlegi keretből egyedüliként volt jelen a 2002-es jokohamai döntőben a braziloktól elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával.
A 29 éves futballista megjegyezte, nem foglalkoznak a külső tényezőkkel, egyetlen dolog jár a fejükben, mégpedig az, hogy a „munkát befejezzék”. „Mindig is hittem ebben a csapatban, ugyanis tudom, mire képesek ezek a játékosok. Annak ellenére, hogy kétszer is elbuktunk az elődöntőben, tudjuk mi kell a sikerhez egy ilyen nagy tornán” – mondta Schweinsteiger, aki szerint a gárda nagyszerű formában van, amelyet jól bizonyít a brazilok elleni 7-1-re megnyert elődöntő, ugyanakkor Argentína ellen teljesen más mérkőzésre számít.
„Türelmesnek kell lennünk az argentinokkal. Ellenfelünk kiváló csapatot alkot, amely megérdemelten van a döntőben és olyan világklasszisok játszanak benne, mint Lionel Messi, Angel Di María és Sergio Agüero” – jegyezte meg Schweinsteiger, aki külön kiemelte Javier Mascheranót, a Barcelona futballistáját, mint elmondta, „igazi vezérfarkas”. „Elképesztő az a hozzáállás, amellyel a hazáját képviseli. Nem lesz könnyű ellenük, de ha a legjobbunkat nyújtjuk a pályán és megfontoltak leszünk, akkor le tudjuk győzni őket”.
Brazil kör: U Máté szerint bunda volt
„Bundás kenyér, Bundestag, Bundásliga, Al Bundi.” – U Máté most bevallja, hogy egyszer 3 ezer eurót kapott egy U21-es válogatott vereségért, aminek csúfos 8-0 lett a végeredménye. A fiatal tehetség szerint a brazil-német elődöntő is gyanús, hogy bunda volt, mivel a brazil ellenzéknek jól jöhetett a zakó, Blatter pedig úgy tűnik ért a pénzszerzéshez.
Snejder kihagyja
Romero megérezte a jobb sarkot és kiüti Snejder középmagasan lőtt labdáját.
Ilyen erős UV-sugárzást még sosem mértek a Földön
A Föld felszínén valaha mért legerősebb, 43,3-as ibolyán túli (UV) sugárzást észleltek a bolíviai Andokban német és amerikai kutatók 2003-ban. A jelenségről most számoltak be a Frontiers in Environmental Sciences című szaklapban.
