A Népszabadság csütörtöki számában azt írja, hogy május végéről június közepére halaszthatják a Szabadság téri német megszállási emlékmű felállítását, de a kormány azt közölte, hogy még mindig a szombati átadásról szóló kormányrendelet érvényes.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Ilyet csak egy részeg autós csinál – videó
Régesrégi szabály és előírás, hogy a közlekedésben balra kis ívben, jobbra pedig nagy ívben kanyarodunk, de még mindig vannak olyanok, akik képtelenek megérteni ezt.
Egy csapat már megérkezett Brazíliába
A focivébé helyszínére már megérkezett a socceroosnak becézett ausztrál válogatott.
EP-választás: Már csak a melbourne-i magyarokra várunk
Már csak egy külképviseletről, Melbourne-ből várja az Európai Parlament magyar tagjainak választásán leadott szavazatokat tartalmazó urnát a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Végeredmény azonban csak péntekre lesz.
Lázár inkább visszafizeti az utazásaira költött milliókat
Lemond Lázár János az utazási költségtérítésekről, amelyeket törvény biztosít számára, és a „költségvetés rendelkezésére bocsát” kétmillió forintot, amelyet korábbi útjain használt fel – olvasható a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán kora reggel kiadott közleményében. A politikus az Origo kedd esti cikkére reagált, amely szerint Lázár János többször is jóval nagyobb összegért volt kiküldetésben, mint kollegái. A hírportál pert indított a részletekért, és a bíróság, keddi, nem jogerős ítélete szerint a Miniszterelnökségnek részletesebb tájékoztatást kell adnia az államtitkár egyes útjairól.
