A hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy országosan 15 százalékon áll az MSZP, míg az Együtt-PM 8, a DK 6 százalékot kaphat a szavazókörökből eddig beérkezett adatok alapján. Budapesten ugyanakkor katasztrofális eredmény nézhet ki az MSZP-nek: itt a szavazókörökből 8-12 százalék közötti eredmények érkeznek, ami azt jelenti, az Együtt-PM előzi a szocialistákat, míg a DK szorosan mögöttük van, vagy néhol előzik is őket.
A Jobbik országosan második, Budapesten 8 százalék körül áll. „Ha tényleg így van, Budapesten már régen el lett rontva valami, kiderült, hogy teljesen másképp látjuk saját helyzetünket, mint a valóság” – mondta egy forrás. Más azon dohogott, hogy „Navracsics Tibor most majd önelégülten nyilatkozgathat, hogy tessék, az általuk kitalált választási rendszer nemhogy antidemokratikus, de hatékonyan hozzájárul a kis pártok megerősödéséhez”.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Finnországban is feljöttek az euroszkeptikusok
Finnországban – amely 13 EP-képviselővel rendelkezik – az urnazárás utáni előrejelzés szerint a konzervatív Nemzeti Koalíciós Párt győzött a szavazatok mintegy 23 százalékával. Ez 4 képviselői helyet jelentene számukra. A második legerősebb pártnak – a felmérés szerint – a liberális EP-frakciót erősítő centristák bizonyultak, 3 képviselői hellyel.
Az euroszkeptikus Igazi Finnek párt jelentősen megnövelte támogatói táborát, 12,8 százaléknyi voksot szerzett, és várhatóan 2 képviselőt küldhet az EP-be. A Szociáldemokrata Párt a prognózis szerint csak 2 mandátumot kap.
Várhatóan elveszti eddigi EP-képviselői helyét a svéd ajkúakat képviselő Svéd Néppárt, a zöldek és a radikális Baloldali Szövetség pedig egy-egy EP-mandátumra számíthat.

Vajna és Habony most sem hagyja magára a Fideszt
Megérkezett a Fidesz eredményvárójának helyszínére, a Millenárisra Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos. A Millenáris parkjában egyébként este 8 óra után sem volt tömeg. A kivetítő már működik, a Hír TV adása látható a vásznon. Van kifőzde, lehet sörözni, és magyar zene szól. A Fidesz-KDNP EP-listavezetője, Pelczné Gáll Ildikó ugyancsak a helyszínen van már.