hvg@hvg.hu bejegyzései

Oroszország visszalőtt az EU-nak

Moszkva szerint az Európai Unió jobban tenné, ha nem büntetőintézkedésekkel riogatná Oroszországot, hanem az ukrán válság együttes megoldásának keresésére összpontosítana – olvasható az orosz külügyminisztérium keddi közleményében.
Moszkvában úgy vélik, hogy az EU külügyminiszteri tanácsa hétfőn Luxemburgban „a valóságtól elrugaszkodott” újabb állásfoglalást tett közzé az ukrajnai válsággal kapcsolatban, és ezzel azt bizonyították, hogy egyáltalán nem értik az Ukrajnában zajló folyamatokat. „Sőt, ami annál is rosszabb, hogy egyáltalán nem akarja megérteni és elismerni az okokat, amelyek a délkelet-ukrajnai országrész lakosságát vezérlik” – olvasható a közleményben.
Az uniós tagállamok külügyminiszterei ismét elítélték az Ukrajnával szembeni orosz agressziót, kiálltak Ukrajna területi egysége, függetlensége és szuverenitása mellett, ugyanerre szólították fel Moszkvát. Oroszország szerint az unió cinikusan viselkedik, mert teljesen figyelmen kívül hagyja az ukrán elnökválasztás jelöltjeinek megverését és megfélemlítését.

Katonai válasz még nem lesz, de már mozgolódnak a NATO-nál

A NATO válaszlépésként csapatokat küldhet a szövetség keleti tagállamaiba – ezt mondta a szövetség főtitkára azután, hogy egyeztetett az Európai Unió védelmi minisztereivel. Anders Fogh Rasmussen szerint a NATO három lépésből álló válaszra készül az ukrán válság miatt: a szövetség védelmi terveinek megerősítését, a közös hadgyakorlatok fokozását, valamint „csapatok megfelelő (mértékű) állomásoztatását” tervezi a keleti végeken.
Bár konkrét katonai válaszról egyelőre nincs szó, „senkinek se legyen kétsége afelől, hogy minden szövetségesünket hatékonyan megvédjük” – fogalmazott.

Le Figaro: rosszul fogadta az EU a franciák kérését, a miniszter cáfol

Nem kér további haladékot Franciaország az Európai Bizottságtól ahhoz, hogy államháztartási hiányát a GDP 3 százaléka alá csökkentse – ezt mondta kedden francia pénzügyminiszter, ahová Washingtonban, ahova a G7, illetve a G20-csoport, valamint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank értekezleteire érkezett. Michel Sapin megerősítette, hogy Franciaország 2015 végére el akarja érni a 3 százalékos küszöböt.