Helen Fielding azt szeretné, hogy ismét Renée Zellweger alakítsa a címszerepet, ha megfilmesítetik a Bolondulásig – Bridget Jones naplója 3. című új könyvét. Erről a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak adott interjújában beszélt az angol író. A könyv magyar nyelvű fordítása már elérhető.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Egykori áldozat is bekerült a vatikán pedofilellenes bizottságába
A gyermekként megerőszakolt Marie Collins is tagja lett a kiskorúak védelmében létrehozott vatikáni bizottságnak – jelentette vasárnap az olasz sajtó. Ferenc pápa decemberben alakította meg a testületet, hogy megvédhessék a pedofil papok áldozatait.
Eleredt az eső Brazíliában, olcsóbb lett a kávé
Csökkenni kezdett az arabica ára a héten azokra a hírekre, hogy Brazíliában megérkezett a régóta várt eső a hosszan tartó szárazság után. Az aszály miatt az elemzők úgy vélik, hogy globális kávéhiány lehet a 2014/2015-ös idényben, öt éven belül először. A kávészüret májusban kezdődik Brazíliában, ahol elemzők szerint már túl későn eredt az eső.
A német kisvállalkozások így spórolnak az energián
Saját áramfejlesztőket telepítenek, mert az állami támogatás miatt ez megéri nekik.
Kullancs- és szúnyoginvázió jöhet – benyújtja a számlát a meleg tél
Szúnyogok és kullancsok megerősített hadával, kártevők támadásával és fagykárok lehetőségével kompenzálja a természet az enyhe telet és hirtelen kikeletet. Könnyen lehet, hogy visszasírjuk még a mínuszokat.
