Aggasztja az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy Ukrajnában az ellenzék elleni rendőri razziák kisiklathatják a válsághelyzet rendezésére megindult folyamatot.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Két “kivételes sürgős döntést” hoznak ma a Házban
Az Országgyűlés mai ülésnapján elfogadhatja az összesen tizenegy játékkaszinót engedélyező törvénymódosítást, valamint létrehozhatja az amerikai lehallgatási botrány körülményeit vizsgáló bizottságot.
Heteken belül Budapestre utazhat az ír gázoló
Már januárban Budapestre utazhat az ír gázoló, hogy megkezdje két gyermek halálra gázolása miatt kirótt börtönbüntetésének letöltését – írja a keddi Magyar Nemzet.
Felosztották a 12 milliárdnyi stadionpénzt
Huszonhat stadion fejlesztésére különített el pénzt a parlament a jövő évi költségvetésben a Nemzeti Stadionfejlesztési Program részeként.
Kiesett a sofőr a volán mögül, árokban állt meg az autója – videó
Azt eddig is tudtuk, hogy az orosz tél kemény, s ezzel együtt azt is, hogy sok autó esik áldozatául a havas, jeges időszaknak, de vannak, akik még erre is képesek rátenni egy lapáttal…
