Nem jutottak a rengeteg törvényjavaslat végére a képiselők, ezért rá kell húzzanak még néhány hetet, hétfőn pedig módosító indítványok dömpingje vár rájuk. A jelenleg még laza házszabályok sokat segítenek, többek közt azzal, hogy bármilyen törvénybe bármit be lehet pakolni, a pénzügyi harmonizációs javaslatba például a sportingatlanok átadását. A sport egébként is kiemelt helyen szerepel a parlament ülésén, szétdobják például az érdeklődők közt a 12 milliárdos stadionépítési keretet.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Eladták a titokzatos graffitis híres falfestményét
Elárverezték az ismeretlen személyazonosságú brit graffitiművész, Banksy egy Los Angeles-i benzinkút falára festett nagyméretű munkáját. Az anonimitását megőrző vásárló 209 ezer dollárt, azaz mintegy 45 millió forintot fizetett az alkotásért.
Viszik az autókat a kínaiak, mint a cukrot
Kínában 14,9 százalékkal nőtt az eladott új járművek száma novemberben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Biogázerőmű épül Békés határában
Biogázüzemet épít a Hidasháti Mezőgazdasági társaság Békés város határában 1,3 milliárd forintos beruházással, az 1,2 megawatt teljesítményű erőmű 2014. májusra készül el – közölte a társaság vezérigazgatója szombaton.
Nagymama-díjat kapott két fiatal színész
Az idei Nagymama-díjat Grisnik Petra és Váncsa Gábor színművészek vehették át szombat este a kaposvári Csiky Gergely Színházban.
