Egészen különös dolgokat gondolnak egyesek magukról, bár a „gondolnak” erős túlzás.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Tarlós füzetet küld a budapestieknek saját magáról
Az elmúlt három év eredményeit ismertető kiadványt készített a főváros, a füzetet 300 ezer budapesti háztartásba juttatják el december elején – jelentette be Tarlós István főpolgármester.
Martonyi Cameronnak, Cameron Andornak szólt be
Közös közleményt adtak ki a visegrádi országok a brit kormányfő David Cameron szerdai, Financial Times-ban megjelent írásával kapcsolatban, amelyben a politikus azt írta, változtatni kell az Európai Unión belül a munkaerő szabad áramlásának szabályain. Cameron a kijelentéseit bíráló Andor Lászlónak Twitter-üzenetben válaszolt.
Titokzatos underground: sétáljon máshogy Budapesten
Az 1970-es, 1980-as évek undergound zeneműhelyeitől kezdve a mai hangstúdiók világáig kalauzolja el az érdeklődőket a Budapest Aszfaltprojekt (BUPAP) új városismereti sétája.
Kiürítettek egy budai társasházat mérgezés gyanúja miatt
A katasztrófavédelem kiürített egy négylakásos társasházat a főváros XI. kerületében pénteken, miután az épület két lakóját kórházba vitték a mentők szén-monoxid-mérgezés gyanújával – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
