A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara véleménye minden esetben fontos – mondta a kormányszóvivő.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Ebben verik a magyar cégek az angolokat, a franciákat és a németeket is
Adatvédelemben meglepően jól állnak a magyar kkv-k, egy friss felmérés szerint náluk kisebb kockázat rejlik az adatkezelésben, mint a német, a francia vagy az angol cégek esetében.
Velvet: a megkínzott gyerekek már korábban szóltak a tanároknak
A szüleik által kínzott és megerőszakolt 8, 9, 10 éves szigetszentmiklósi gyerekek már évekkel ezelőtt beszéltek az erőszakról a tanároknak, az iskola lépéseket is tett – nyilatkozta a Velvetnek a helyi általános iskola igazgatónője.
Kiakadt a MÚOSZ a Napi Gazdaság MNB-bírságán
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) három-három millió forintos büntetéssel sújtotta a Napi Gazdaság és a napi.hu szerkesztőségét.
Szlovákia is segít a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében
Szlovákia nagy valószínűséggel részt fog venni a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében – közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter kijelentésére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség szerdán.
