Facebook oldalán közölte a vágatlan kislétai videót az Együtt 2014, miután a köztévé hétfő esti híradójában név nélkül, de arcát vállalva nyilatkozott egy közmunkás, aki állítása szerint a videó egyik szereplője, és azt mondta, a videó készítői tízezer forintot fizettek neki azért, hogy a kamera előtt elmondja az előre megbeszélt szöveget. Az Együtt-PM feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, hivatali hatalommal való visszaélés gyanúja miatt, a közmunkást azonban áldozatnak tekinti és nem indít pert ellene. A pártszövetség a Magyar Televízióhoz is fordul kifogással, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése miatt. Amennyiben nem adnak ennek helyt, a szövetség a Médiatanács elé viszi az ügyet.
hvg@hvg.hu bejegyzései
A legfontosabb, amit magunkkal viszünk a repülőre
Az utasok harmada szerint a mobil a legfontosabb eszköz, amit magukkal visznek a fedélzetre – derül ki a British Airways által készített kutatásból. A felmérésben azt is vizsgálták, hogy milyen alkalmazásukat használnak a légi utasok.
Fotó: félmillió égővel díszítették fel karácsonyra a házukat
A Guinness-szerkesztőség is megerősítette, hogy rekordot döntött az az ausztrál család, aki félmillió karácsonyi égővel díszítette fel a házát. Az áramot a helyi társaság fizeti, a család viszont belépőt kér az érdeklődőktől, amelyet aztán jótékony célra ajánl fel.
Leégett egy mátraszelei társasház teteje
Kigyulladt egy kétszintes társasház a Nógrád megyei Mátraszelén kedden. A tető nagy része megsemmisült a tűzben.
Tél lesz, de megmaradó hótakaróra ne számítsunk még
A hónap hátralévő részében továbbra is télies jelleget ölt majd időjárásunk, legalábbis ami a hőmérsékleteket illeti, megmaradó hótakaró kialakulására azonban még várnunk kell, legfeljebb a hegyekben alakulhat ki néhány centi fehér lepel.
