hvg@hvg.hu bejegyzései

Nem oligarcha nyert földet

A földprogramban eddig 110 ezer hektár állami földet hasznosítottak és 3000 haszonbérleti szerződést kötöttek, az állami földek meghirdetése és a pályázatok elbírálása folyamatos – mondta sajtótájékoztatóján Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Ne olyan hevesen azokkal a vizsgálatokkal

Bitay Márton Örs vidékfejlesztési államtitkár szerint meg kell várni, amíg ítéleteket hoznak az ügyekben, a Nemzeti Földalapkezelő vezetői pedig nem mutyi miatt távoztak, hanem egyéb fontos feladatot kaptak. Aki nyert, az gazda – szögezte le az államtitkár, derültséget keltve az MSZP padsoraiban. Most sokkal több bérlő jut kevesebb földre – mondta.

A Szepesi inkább Niki, mint György

„– 6-3? – Magyar-angol”. A köznyelvben annyira él ez a fordulat, hogy bár a generációm egyáltalán nem ismeri a mérkőzés előzményeit és dramaturgiáját, mégis kívülről fújja. Aki látta Puskás és Hidegkuti góljait, és tudja, hogy mi vettük be először a labdarúgás szigetét, az már nagy király. De erre a tudásra nincs is szükség, a hathárom párbeszéde a ténymegállapításnál véget ér.” Patyi Máté, aki 11 évig volt a Ferencváros igazolt játékosa a legendás Aranycsapatot és az évszázad mérkőzését értelmezi a 20-as évei elején járó generáció szemszögéből. Ma van a londoni 6-3 hatvanadik évfordulója.