Otthonukban árult kábítószert egy zalaegerszegi nő és lánya.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Hoffmann Rózsa példát állított a tanárok elé
Klebelsberg Kunó kultuszminiszterként olyan változásokat valósított meg, amelyek mind a mai napig példaként szolgálhatnak a köznevelésben dolgozók számára – mondta az egykori oktatásügyi miniszter kilencéves tevékenységének örökségéről tartott előadásában Hoffmann Rózsa, az Emmi köznevelési államtitkára pénteken, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola nevelési értekezletén.
Gyűlik a szemét Genovában, a buszok is leálltak
Teljesen megbénítja Genova életét az önkormányzati vállalatok privatizációja ellen indított, négy napja tartó sztrájk. A munkabeszüntetést a tömegközlekedési dolgozók és közalkalmazottak kezdeményeztek, és egyelőre nem akarják felfüggeszteni.
Megszűnt az útzár a Gyömrői úton
Feloldották az útzárat péntek délután a XVIII. kerületi Gyömrői úton, ahol korábban baleset miatt teljes útzár volt érvényben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Vona ma kofaként dolgozott: lelkileg is fontos neki az álruha
Lelki és szakmai tekintetben is fontosnak nevezte „álruhás kampányát” a Jobbik elnöke. Vona Gábor országjárásnak harmadik állomásán ma kofaként dolgozott a gyöngyösi piacon, műszakja 7-től 13 óráig tartott.
