Négy év után visszatér az AC Milan labdarúgócsapatához Kaká, a Real Madrid aranylabdás brazil játékosa a La Gazzetta Dello Sport című sportnapilap szerint kétéves szerződést köt korábbi klubjával.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Román-magyar: Egervári cserélt egyet a keretben
Mészáros Norbert sérülés miatt kikerült a magyar labdarúgó-válogatott soros világbajnoki selejtezőire készülő keretéből. A debreceni futballista helyett Devecseri Szilárdot, a Szombathelyi Haladás 23 éves játékosát hívta be a szövetségi kapitány.
Lesz mit nézni: Alföldi és Vidnyánszky is rendez
Bemutatkozik a Nemzetiben Vidnyánszky, eldől Eszenyi Enikő és a Vígszínház sorsa, Alföldi és Mohácsi több helyen is rendez – izgalmas lesz az idei színházi évad. A teljesség igénye nélkül összegereblyéztük, milyen bemutatók várnak ránk.
Békekonferenciával tenne pontot a szíriai borzalmak végére a volt amerikai elnök
Jimmy Carter volt amerikai elnök pénteken sürgette, hogy a világ vezetői a szíriai vegyifegyver-támadás keltette felháborodást békekonferencia összehívására, ne pedig katonai csapás elrendelésére használják fel. George W. Bush volt amerikai elnök szerint Barack Obama nehéz döntés előtt áll.
Leszállt a román légierő gépe Budapesten
A géppel az M5-ösön történt tömegbaleset áldozatainak hozzátartozói is megérkeztek. A kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép orvos csoporttal érkezett, hogy segítséget nyújtson a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat. A magyar kormány minden segítséget megad a balesettel kapcsolatban – közölte Martonyi János külügyminiszter.
