És végre elérkeztünk a nap legjobb interpellációjához, amit a fideszes Cseresnyés Péter intézett. A címe: „A rezsicsökkentéseknek is köszönhetően megállt a pénzromlás! Mennyivel több pénz maradt a háztartásoknál a rezsicsökkentés eredményeként?”.
A lényeg: a Fidesz szerint kiszámíthatóbbak lettek a hétköznapok, olcsóbb lett a liszt és a cukor. A nyugdíjasok is örülnek ennek. Bezzeg az „elmúltnyolcévben”.
És a válasz: nagyon jó számokról beszélhetünk.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Tagesspiegel: Navracsics nem egy született feszültségkeltő
A Der Tagesspiegel című liberális német lap Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterről közölt portrét az online kiadásában abból az alkalomból, hogy a politikust az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi tisztségére jelölték.
LMP: Egy unokák nélküli ország rémképe fenyeget
Elsőként Schiffer András reagált, aki szerint a devizahitelesek mellett az EU és az USA közötti egyezményről is beszélni kellene, ami káros hatással lehet Magyarországra. Sőt, megerősítő népszavazást is ki kell írni.
Az LMP frakcióvezetője szóba hozta a civil szervezetek vegzálását is, ami szerint egy hadüzenettel bír azokkal szemben, akik mást vallanak, mint a kormány.
Schiffer szerint a foglalkoztatás bővülése nem jár együtt a szegénység csökkenésével, sőt, 14 százalékkal növekedett. Ez azért van szerinte, mert a szociális juttatások helyett most közfoglalkoztatás van. Valódi bővülés nem történt.
Az LMP frakcióvezetője szerint el kellene dönteni, hogy tudásalapú, vagy közfoglalkoztatotti alapú országot építünk, mivel az oktatási források és a K+F folyamatosan csökken. Egy unokák nélküli ország rémképe fenyeget.
Schiffer szerint ráadásul nem szűkítették a szakadékot a kkv-k és a multik, illetve az oligarchák között. A családi gazdaságok megerősítése helyett 15 százalékkal csökkent ezek aránya.
Apad a víz, megindult a vonat Ausztria felé
Szentgotthárdnál már apad a Rába vízszintje, de az éjszakai esőzések lassíthatják az apadást, a határhoz közeli töltés és vasúti pálya kereszteződésénél sikerült homokzsákokkal megerősíteni a töltéshiányos részeket, ezért már újra van vonatközlekedés a Szombathely-Graz közötti vasútvonalon – közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vasárnap az MTI-vel.
Kémfotókon a készülő új Toyota Hilux
Megérkeztek az első kémfotók a Toyota Hilux készülő új, kilencedik generációjáról: a japán gyártó nagy népszerűségnek örvendő terepjárót jelenleg Dél-Európában tesztelik, az egyik népszerűautós bloghoz onnan jutottak el az első felvételek.
