Megérkezett Manchesterbe Angel Di María, a Real Madrid argentin válogatott futballistája, aki kedden orvosi vizsgálaton vesz részt a Manchester Unitednél, ezt követően pedig aláírhatja szerződését.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Az RTL 100 milliós összegért csábítana el egy TV2-s sztárt
Berki Krisztiánnal hónapok óta tárgyal az RTL Klub, egy celeb-túlélőműsorba csábítanák át, de a hírek szerint saját műsort is kaphatna. Berkit azonban köti a szerződés és a kötbér.
Varga írásba adta: nem a gyerekszám határozza meg a nyugdíjat
Továbbra sem nyugszik a helyzet nyugdíjügyben: Szél Bernadett LMP-s képviselő írásbeli kérdést intézett Varga Mihályhoz, hogy a kormány álláspontjának tekinthető-e az a nyilatkozat, amit a nemzetgazdasági miniszter adott július végén. Akkor Varga azt nyilatkozta, hogy sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem terveznek semmilyen változást. Ezt az álláspontot a miniszter most is megerősítette.
Így káromkodjon a munkahelyén
Sokak számára, akiknek örömöt okoz a káromkodás, a munkahelyen tesztelni az ezzel kapcsolatos határokat minden bizonnyal igencsak kielégítő és egyszerre ijesztő is. Egyes szakértők szerint ugyanakkor megérheti egyszer-egyszer elővenni egy káromkodást a munkahelyen több okból kifolyólag is, ám túlzásokba nem érdemes elmenni. Káromkodási kisokos a munkahelyre.
Ééééés…..
Megérkezett Orbán Viktor, és Navracsics Tibor.
