Megerősítette stabil kilátással Magyarország „BB plusz” szintű – a befektetési ajánlású sávtól egy fokozattal elmaradó – hosszú futamú szuverén devizaadós-besorolását, valamint a hazai valutában fennálló államadósság befektetési szintű, „BBB mínusz” osztályzatát szerdán a Fitch Ratings.
MNO hírek bejegyzései
Vádat emeltek a rendőrökre támadók ellen
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt három ember ellen emelt vádat az Egri Nyomozó Ügyészség – közölte a Heves Megyei Főügyészség szerdán.
Horváth András nem tudta igazolni súlyos állításait
Feljelentéskiegészítés keretében a napokban kihallgatták Horváth Andrást a rendőrség nyomozói – tudta meg a Magyar Nemzet. Értesüléseik szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), illetve több multicéget súlyos vádakkal illető férfi a meghallgatás során semmilyen dokumentumot, adatot, információt nem tudott a hatóság rendelkezésére bocsátani, ami igazolná az általa vélelmezett bűncselekmények gyanúját.
Tíz álneve volt: elhunyt a legidősebb regényíró
Mindössze pár héttel 125. romantikus regényének megjelenése előtt, 105 évesen elhunyt Ida Pollock angol írónő, aki tíz különböző álnevet használt mintegy kilenc évtizedet felölelő pályafutása során és történeteivel világszerte mosolyt csalt az olvasók arcára.
Lejáratottak
Ma lejár a Gyurcsány Ferenc által kitűzött határidő, s a két nagy(nak mondott) baloldali párt vezetői kénytelenek lesznek minden kertelés, huzavona és mellébeszélés nélkül, kerek perec, fehéren feketén megadni a nyílt, egyenes, egyértelmű választ. Vagy nem. De akkor magukra vessenek. Mert Gyurcsány a továbbiakban leveszi róluk a kezét. Vagy ráteszi. Bezzeg ha megadják a kedvező választ! Akkor sem történik semmi. Folytatódik minden onnét, ahol abbamaradt. Esetleg kezdődik minden elölről.
