MNO hírek bejegyzései

Magasabb ápolási díjat vihetnek haza

Jövő januártól több mint nettó ötezer forinttal, közel nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, melynek összege közel nettó 48 ezer forint lesz – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

A családoktól elvenné a pénzt, az egyházaknak nem adna

Elvenné a családok adókedvezményét a Demokratikus Koalíció – ezt Gyurcsány Ferenc jelentette be, amikor ismertette a párt választási programját. 16 pontban foglalta össze a DK terveit. A pártelnök inkább a családi pótlékot hozná vissza, de az intézkedés fedezetéről nem árult el részleteket az egykori miniszterelnök, ahogy arról sem beszélt: kinek járna a pótlék.