MNO hírek bejegyzései

Vegyi támadás: Aszad bizonyítékokkal szolgált Moszkvának

Állítólagos bizonyítékokat nyújtott át Bassár el-Aszad szíriai elnök Moszkvának arra vonatkozóan, hogy a szíriai lázadók vetettek be vegyi fegyvereket Damaszkusz környékén augusztusban. A szír államfő háláját fejezte ki Moszkvának azért, hogy Oroszország továbbra is kiáll kormánya mellett. Az ENSZ a héten nyilvánosságra hozott jelentésében megerősítette, hogy vegyi támadás történt Damaszkusznál augusztusban, a tetteseket azonban nem nevezte meg. Az Egyesült Államok szerint a jelentés azt támasztja alá, hogy a szíriai rezsim áll a támadás mögött, ám Moszkva szerint erre továbbra sincs bizonyíték.

Alaposan felpöröghet a magyar gazdaság

Szeptember végére véglegesíti a kormány az aktualizált makrogazdasági előrejelzést; jövőre a GDP 1,9 százalékkal nőhet, majd a bővülés 2015-ben és 2016-ban 2,3, illetve 2,5 százalékra gyorsulhat, a 2017–2022-es évekre pedig kedvező nemzetközi konjunktúra esetén 2,5-3,5 százalékos éves növekedési ütem prognosztizálható – válaszolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Juhász Ferenc (MSZP) írásban feltett kérdésére.

Warpigs: A rock and roll él!

Szeptember 14. este (sic!) / pezsgő íze a számban – süvöltötte a nebraskai ősszé dermedt szombat éjjelre aktualizált Monte Carlo című slágerüket a Warpigs énekese, Eszenyi Péter, alias Petász. A zenekar közel két év után adott koncertet a Zöld Pardonban (ZP), hogy ismét megkísértsék sokak kopé-jampi éveit az 1990-es évek végéről.