Kémfotókon már több ízben is láthattuk a Volkswagen Golf hetedik generációjának csúcsmodelljét, vagyis a szélvészgyors R kivitelt, ám a Golfok királya mindeddig rejtegette tudását. A németek viszont tegnap leleplezték a típust, amely a pontosan egy éve, Párizsban bemutatkozott Audi S3 technikáját örökölte, mégpedig szinte az utolsó csavarig.
MNO hírek bejegyzései
Olcsóbban kelt el John Lennon zakója, mint azt várták
A vártnál alacsonyabb áron, 7000 fontért (csaknem 2,5 millió forintnak megfelelő összegért) kelt el John Lennon egy türkizkék zakója Derbyshire-ben egy árverésen. Előzetesen 8-12 ezer fontot reméltek a Beatles néhai tagjának ruhadarabjáért.
Megérkezik a várva várt zápor?
Fátyolfelhők mellett több órás napsütésre számíthatunk pénteken, a meteorológusok szerint csapadékra nem kell számítanunk. Hétvégén azonban már várható zápor, zivatar, vasárnap viharos széllökések is lehetnek.
Jó évet zár a Dunántúl
Veszprémben kedvezménykártyával, Zalaegerszegen a szocializmus utolsó emlékeinek eltüntetésével élénkítik a turizmust. Győr folyamatosan emelkedő idegenforgalmi bevételnek örülhet.
A mezőgazdaságban sem marad elköltetlen uniós forrás
Nem marad elköltetlen uniós forrás a mostani uniós költségvetési ciklus végére a magyar agráriumban, mivel a 2007-2013 között Magyarország rendelkezésére álló, jelenlegi árfolyamon 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás több mint 90 százalékát már lekötötték – jelentette ki Czerván György csütörtökön Kisújszálláson.
