Legalább 120 új szálloda nyitását tervezi a Hilton hotelóriás Kínában a következő három-négy év során – idézi a kínai média a vállalat ázsiai, csendes-óceáni térségért felelős vezérigazgatóját.
MNO hírek bejegyzései
Kína kezében a legerősebb szuperszámítógép
Kínai kutatók által fejlesztett szuperszámítógépet minősítettek hétfőn a világ leggyorsabb számítástechnikai rendszerének.
Lemondott a miniszterelnök
Hivatalosan lemondott tisztségéről Petr Necas cseh miniszterelnök hétfőn este.
Lemond a cseh miniszterelnök
Petr Necas vasárnap késő este jelentette be, hogy hétfőn lemond kormányfői tisztségéről.
Bajnai elárulta a győzelem titkát
Mind az Együtt 2014-nek, mind az MSZP-nek az az érdeke, hogy a lehető legerősebb, a győzelemre legtöbb esélyt adó együttműködési formát alakítsanak ki – mondta Bajnai Gordon az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este annak kapcsán, hogy a jövő pénteken tárgyalások kezdődnek a két párt között.
