Évi egymilliárd dollárt fizethet a Microsoft a Samsungnak, ha az támogatja a Windows Phone platformot.
MNO hírek bejegyzései
Sziliék nem fognak össze a szocialistákkal
Nem egyeztet és nem fog össze az MSZP-vel Szili Katalin pártja. A politikus erről Versus című műsorunkban beszélt.
Áttörés: megvan a hosszabb és egészségesebb élet titka
Hatalmas sikert értek el a tudósok, sikerült visszafordítaniuk a sejtek öregedési folyamatait. Bebizonyították, hogy az RHO GTP-áz Cdc42 fehérje valóban óriási bajkeverő. Ilyen közel még sosem voltak a hosszabb és egészségesebb élet titkának megfejtéséhez.
Iskolai teljesítmény: a gének a hunyók
Genetikai hatás magyarázza az iskolai vizsgaeredmények közötti különbségeket – állapították meg brit kutatók ikervizsgálatok nyomán.
Jobb holnap egy atom, mint ma egy szén
Tény: a rendkívül alacsony nagykereskedelmi áramár miatt leállt a Dunamenti Erőmű, és az E.ON is két hazai termelőjét szünetelteti, miközben az import villamos energia már a fogyasztás több mint 33 százalékát teszi ki.
