A két magyar légióst pályára küldő Greuther Fürth hazai pályán, többek között Stieber Zoltán góljának köszönhetően 4–1-re legyőzte a Fortuna Düsseldorfot a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának keddi játéknapján, és ezzel megerősítette pozícióját a második helyen.![]()
Nemzeti Sport Online bejegyzései
Messi és a Barca krémje Beyoncé koncertjén ünnepelte a Real-verést
Atlético: „Örülnék, ha a BL-döntőben a Bayernnel játszhatnánk”
A spanyol bajnoki címért vívott harc mellett még a Bajnokok Ligájában is versenyben van az Atlético Madrid labdarúgócsapata. Enrique Cerezo, a „matracosok” elnöke nagy álmokat szövöget, s nem bánná, ha a BL-döntőben a Bayern Münchennel találkozhatna együttese – hogy visszavághasson a 40 évvel korábbi vereségért.![]()
Arsenal: Arteta elnézést kért a 6-0-s vereségért
Sűrűsödik a nyugati középmezőny; váratlan Knicks-vereség
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján a Toronto megerősítette keleti harmadik helyét, a Knicks viszont nem tudta kihasználni az Atlanta vereségét, ők is kikaptak az ezer sebből vérző Cavstől. A Wizards leszakadni látszik a hazai pályát jelentő első négy helyért folyó versenyben, a Brooklyn viszont edzője korábbi sikereinek színhelyén tudott győzni. A Mavs buktájával megnyílt a playoff felé vezető út a Phoenixnek, a Minnesota viszont alighanem elbúcsúzott az idei rájátszástól.![]()





