A Dinamo Moszkva meglepetésre csak 1–1-es döntetlent játszott az izraeli Hapoel Kirjat Smonával hazai pályán az Európa-liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. A találkozó után nyilatkozó Dzsudzsák Balázs szerint megérdemelték volna a győzelmet, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, és végig domináltak.![]()
Nemzeti Sport Online bejegyzései
A magyar strandröplabda szépségei – képgalériával
Augusztus 2-3-án, szombaton és vasárnap rendezik meg Budapesten a strandröplabda országos bajnokság 2014-es idényének hárommillió forint összdíjazású mesterdöntőjét. Mind a férfiaknál, mind pedig a nőknél a négy mesterversenyen (Győr, Kispest, Gyenesdiás, Miskolc) legeredményesebb 16-16 páros szerzett jogot a részvételre, s a női mezőnyben akad jó néhány nemcsak ügyes, hanem szemrevaló játékos is. Összeállításunkban az ob legesélyesebb versenyzőit mutatjuk be, míg képgalériánkban a legcsinosabb lányok fotóit tekinthetik meg. ![]()