Egészségügyi okokból kérte a felmentését Szeli Gábor, a zalaegerszegi tankerület igazgatója. Szeli Gábor ezt szerdán közölte az MTI megkeresésére.
NÉPSZAVA Online bejegyzései
Bándy-ügy: a bíróság nem nyilatkozik a vádirat elhangzásáig
A Pécsi Törvényszék a vádirat bírósági ismertetéséig semmilyen nyilatkozatot nem tesz, a sajtó különböző információit sem megerősíteni, sem cáfolni nem fogja Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyében.
Előzetesben a nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottja
A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden 30 napra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön megölt egy 46 éves asszonyt Nagykanizsán.
Az első kapavágástól a nyugdíjasévekig
Morvai Károly neve immár végérvényesen összeforrt a Hungaroring nevével: a legutóbbi húsz éven keresztül pályaigazgatóként dolgozó szakember az első kapavágások után szerződött le a Formula 1 hazai bölcsőjébe.
Elfogták a nagykanizsai emberölés gyanúsítottját
A rendőrség nem kommentálta, az ügyészség azonban megerősítette az MTI hétfői információját, amely szerint a hétvégén elfogták a múlt csütörtöki nagykanizsai emberölés gyanúsítottját.
