Az államháztartás idei helyzete arról tanúskodik, hogy a pénzügyi stabilitást ma már nem elérendő célnak, hanem a növekedés egyik feltételének kell tekinteni – mondta Kovács Árpád az MTI-nek, aki…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Romokban az Európai Unió
Nagyjából a pénzügyi válság kitörése óta mindenki számára világos, hogy az Európai Unió alapos átalakításra szorul, ha működőképes akar maradni. Az eurózónát érintő krízisből sokan már akkor is…
Óriási összegű közlekedési beruházások 2016-ban
December elején egyszerre 4 pályázati felhívás 1105 milliárd forint összegben jelent meg. Nagyjából ez az összeg fedezheti majd az országban jövőre induló közlekedési beruházásokat. A tervek szerint…
Szárnyalás az amerikai tőzsdéken
A technológiai és az egészségügyi szektor vezetésével jelentős emelkedést produkáltak a keddi kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek.Szép lett a vége is 2015.12.29 22:08A Dow 1,1%-os, a…
Estére megint belehúzott a forint
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyam az euróval szemben azok után, hogy tegnap meglepő erősödésbe kapcsolt a magyar deviza. Délelőtt aztán kicsit gyengült a forint, ismét 314 fölé kúszott…
