A 10 milliós CSOK igénybevételének egyik feltétele, hogy az igénylő és házastársa ne szerepeljen a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív listáján, illetve tartozása már legalább egy éve…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Trendelemzés szeminárium
Szeretne tartós sikereket elérni a tőzsdén? A hosszú távú sikeresség elengedhetetlen feltétele a technikai elemzés alapjainak elsajátítása. Néhány, nem is oly ördöngős szabály használata jelentősen…
Ennek a fapadosnak tényleg nagyon jól jött az olajár zuhanása
Niel Sorahan, a Ryanair pénzügyi igazgatója a Reutersnek adott interjújában elmondta, hogy az olaj árfolyamának zuhanása áldásos hatással van az iparág- és cége teljesítményére. Véleménye szerint a…
Betett a Shellnek a zuhanó olajár
A világ egyik legnagyobb olaj-és gázipari cége, a Royal Dutch Shell ma tette közzé az idei negyedik negyedévre vonatkozó előzetes eredményszámait, melyek jelentős profit visszaesésről tanúskodnak, a…
Paks II: degeszre kereshetné magát a magyar állam
Nem lenne olcsó a Paks II.-beruházás, de nemzetközi összevetésben versenyképes áron valósulna meg, és meg is térülne piaci logika alapján, így állami támogatás nem kell hozzá, sőt vaskos profitot…
