Az elemzői várakozásokat felülmúló bevétel és EPS-adatokat közölt a Morgan Stanley a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. A 7,9 milliárd dolláros bevétel 4,1%-kal, a 43 centes egy…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Támadás a lakáskasszák ellen: mi folyik a háttérben?
Nehéz jobb magyarázatot találni Rogán Antal tegnapi bejelentésére, mint hogy a jól működő lakás-előtakarékossági piacot is egyre inkább saját befolyási övezetévé szeretné tenni a kormány. A szektor…
Csalódást okozott a Bank of America, mégis veszik a befektetők (2.)
Az elemzők által várt 19,86 milliárd dolláros bevételhez képest 19,5 milliárdról adott számot a Bank of America a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. Az egy részvényre jutó…
400 milliárdot szán idén a kormány a közigazgatás fejlesztésére
Megjelent a Közigazgatás – és Közszolgálatfejlesztési Operatív Program (KÖFOP) Éves Fejlesztési Kerete (ÉFK) 2016-os évre vonatkozóan, melynek a teljes keretösszege 400, 68 milliárd forint, ebből már…
Varga megszólalt az Erste Bankról
A kínai befektetői roadshow alapján kijelenthetjük, hogy a magyar eszközök vonzóak – jelentette ki Varga Mihály kedden. A nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökség beszámolója szerint a…
