Őszintén szólva fogalmuk sincs arról, hogy a kártyaasztalnál milyen játékos Eliot Slevin, az viszont egészen biztos, hogy ellenfelek nélkül ördögien bánik a paklival, amiről egy videót is hoztunk bizonyítékként.
Retee bejegyzései
Szingapúrnak nem tetszik az online póker
A becslések szerint akár a 6 milliárd dollárt is elérheti Szingapúr éves “pókeres bevétele”, köszönhetően annak, hogy a miniállam már évtizedek óta kedvelt szerencsejátékos központ, az pedig egészen biztos, hogy ebből nemcsak a zsugások húznak hasznot, hisz 370 millió dollárra becsülik a kaszinók és a játéktermek által fizetett éves adót. Mégis megtörténhet, hogy hamarosan megváltozik a helyzet, a helyi kormány legalábbis több olyan törvényjavaslatot is benyújtott, ami lekorlátozná, sok esetben pedig meg is tiltaná a kártyajátékokat. Az illegális tevékenységekkel és a játékfüggőséggel magyarázott tervezet elsősorban az online asztalokra koncentrálna, így a közeljövőben elképzelhető, hogy a nagyobb pókeres site-ok egyszerűen blokkolva lesznek az országban.
Bruce Lee, a Joker
November 27-én, azaz pontosan az egykori sztár születésnapján mutatták be az első hivatalos Bruce Lee kártyapaklit, ami sárga színével és a paklit körbeérő fekete csíkjával is Lee talán legnépszerűbb filmje, a Game of Death előtt tiszteleg. A díszcsomagban és a harcművészt ábrázoló jokerekkel érkező lapok már megérkeztek néhány webshopba, igaz a limitált kiadás miatt csak a következő néhány hónapban fogják árulni a 15 dolláros kiadást. 


Jackpot a videópókeren!
Szombaton vagy Fortuna figyelt mindkét szemével a MachoPokerre, vagy ti voltatok a szokásosnál is elszántabbak, hiszen miután az Arany Patkót kivégezte egyik játékosunk, elesett a videópóker is. Acer nevű játékosunk a Kettes a nyerő játékban ütötte meg a jackpotot, amivel 138.306.036,73 zsetont húzott be magához. Gratulálunk!
Tuningolt BMW a német rendőrségnél?
Óvatosan Németországban a gyorshajtással, hiszen könnyen lehet, hogy a jövőben az a tuningolt BMW 428i ered utánad, amit az Esseni Autókiállításon is bemutattak. A dögös verda persze nem lesz olcsó, amennyiben a németek valóban meg akarják szerezni, köszönhetően a verseny lengéscsillapítóknak, az új kerekeknek és pedáloknak, no meg a motortuningnak, ami után a járgány 5,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ás sebességre.



