Még mindig akadozik az áramszolgáltatás a mátraszentistváni síparkban, így a felvonókat továbbra is lehetetlen üzemszerűen működtetni – tájékoztatta vasárnap este 8 órakor a sípark médiareferense az MTI-t.
Az összes-még versenyben lévő-magyar egység célba ért a 2013-as Dakar Rali utolsó szakaszán, bár a végeredményről érkező hírek egyelőre ellentmondásosak.
A Juventus igazgatója, Beppe Marotta megerősítette, hogy a klub előrehaladott tárgyalásokat folytat Fernando Llorentével, ugyanakkor nem szándékoznak megválni Arturo Vidaltól.
A Zalaegerszeg az utolsó negyedben mutatott remek játékának köszönhetően öt ponttal nyert a Debrecen vendégeként a férfi kosárlabda NB I első szombati mérkőzésén.