Hiába játszott végig mezőnyfölényben az Internazionale, hazai pályán nem tudott mit kezdeni a kieső helyen álló Genoával. Sőt, Andrea Stramaccioni legénysége a végén még örülhetett az egy pontnak, Estebán Cambiasso csak a hajrában egyenlített ki. Az 1-1-es végeredmény azonban azt jelenti, hogy a Juventus kilenc pontosra növelte előnyét a tabella élén. Tőzsér Dániel végig játszott a vendégcsapatban.
sporthirado.hu bejegyzései
Ibrahimovic-góllal őszi bajnok a PSG
Győzött, ezzel bebiztosította őszi bajnoki címét a Paris Saint-Germain pénteken a Ligue 1 19. fordulójában. A fővárosiak annak ellenére szenvedtek a zuhogó esőben és az erős szélben, hogy a Brest Abdoul Whaid Sissoko kiállításával már a 34. perctől emberhátrányban játszott. Az áttörést Zlatan Ibrahimovic hozta meg Christophe Jallet jobb oldali beadásának bepofozásával, majd Kevin Gameiro jött, a hosszabbításban pedig Bernand Mendy öngólja állította be a 3-0-s végeredményt, amihez kellett Thiago Silva tisztázása a gólvonalról. A PSG egyelőre három ponttal vezet a Lyon, Marseille kettős előtt, de pontegyenlőség esetén is megőrzi első helyét.
A Reading naggyá tette az Arsenalt!
A várakozásoknak megfelelően gólzáporos meccset játszott az Arsenal Readingben, és teljesen megérdemelt, 5-2-es győzelmet aratott a Premier League 17. fordulójának hétfő esti zárómeccsén. Cazorla estéje volt ez, akinek még csak klasszis teljesítmény sem kellett ahhoz, hogy mesterhármast lőjön. A Reading nem PL-szintű futballt produkált, de becsületére legyen mondva, hogy 0-4-nél sem adta fel. Arsene Wenger csapata egy bakkecskeugrással felért az ötödik helyre a tabellán.
Meg sem izzadtak a City játékosai
A bajnoki címvédő Manchester City megerőltetés nélkül nyert a Newcastle United otthonában, pedig előzetesen mindenki nagyobb küzdelmet várt. A vendégek az első félidőben akkor és úgy cikáztak át a hazai védelmen, ahogy akartak, és bár Alan Pardew csapata a második félidőben felállt, még szépített is, a City már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A Newcastle továbbra is katasztrofálisan szerepel a bajnokságban.
Megszabadulhat koloncától a Liverpool
A Fulham vezetői fejükbe vették, hogy a télen szerződtetik Jordan Hendersont, írja a goal.com sportportál. A londoniak már nyáron le akarták igazolni a középpályást, aki akkor visszautasította őket, ám mivel alig jut játéklehetőséghez az Anfielden, könnyen felülbírálhatja álláspontját. A 22 éves tehetségért majd’ 20 millió fontot fizetett a Pool a Sunderlandnek, ám ennek a töredéke sem térült meg. A Fulhamnek viszont épp kapóra jönne, a pálya közepén ugyanis alaposan meggyengült Moussa Dembélé, Clint Dempsey, Danny Murphy és Dickson Etuhu nyári távozása következtében.
