sporthirado.hu bejegyzései

Budapest bajnokai NY-ban hódítanak

Sara Errani és Roberta Vinci a páros után az egyéniben is a negyeddöntőbe jutott a US Openen. A budapesti WTA Grand Prix idei győztese, a 25 éves bolognai Errani a Roland Garros után Flushing Meadowsban is jobbnak bizonyult a 6. kiemelt Angelique Kerbernél, akit pedig többen a végső győzelemre esélyesek között emlegettek. Sara Errani 1 óra 55 perc alatt 7:6, 6:3-ra verte a németet. Roberta Vinci, aki tavaly maradt veretlen Budapesten a 2. kiemelt Agnieszka Radwanskát búcsúztatta. A lengyel így kiesett a világelsőségért folyó versenyfutásból is. A 29 éves Vinci korábban soha nem bizonyult jobbnak a Radwanskánál (négyszer kapott ki tőle), de most viszonylag simán, 76 perc alatt 6:1, 6:4-re verte. Mindez azt is jelenti, hogy garantált az olasz elődöntős a US Openen a női egyesben, mert a barátnők legközelebb egymás ellen játszanak. Serena Williams 57 perc alatt 6:0, 6:0-ra győzte le a cseh Andrea Hlavackovát, ami zavarbaejtő, elgondolkodtató egy Grand Slam 4. fordulójában… Az amerikai kiválóság a sikere után azt mondta, hogy Andrea nagyszerűen teniszezett és hihetetlenül küzdött minden pontért. Mi lett volna, ha kicsit gyengébb napot fog ki? A negyeddöntőben tehát a világelső Azarenka a címvédő Stosurral, a trónra törő Sarapova a francia Bartolival, a legnagyobb esélyes S. Williams az újra remeklő Ivanoviccsal, míg a két olasz egymással mérkőzik.

Andorra és Hollandia: négy pont a cél!

Más mentális felkészülés, és valószínűleg más kezdőcsapat is kell majd az Andorra, illetve a Hollandia elleni tétmeccseken – mondta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfői sajtótájékoztatóján, az MLSZ Telki edzőcentrumában, négy nappal a vb-selejtezős rajt előtt. Varga József és Szabics Imre szereplése erősen kérdéses, a hétvégén, a Diósgyőr otthonában triplázó Koltai Tamás is csatlakozott a kerethez. Két kör alatt szerzett négy ponttal már elégedett lenne a kapitány.

Ibra duplájával PSG-áttörés Lille-ben

Negyedik bajnokiján megszerezte első győzelmét a Paris Saint-Germain a Ligue 1-ben, mégpedig a szintén a Bajnokok Ligájában induló Lille otthonában. A hős Zlatan Ibrahimovic, aki már a 22. percre duplázott. A három döntetlen után beindult a gépezet a nyáron 140 millió euróból megerősített fővárosiaknak, akiknél már kevesebb volt a sérült és a lényeg, hogy Jérémy Ménez, Javier Pastore és Thiago Motta is kezdett. Az eredmény nem is maradt el, a kiegyenlített, inkább mezőnyjáték által uralt mérkőzésen a szupercsatár előbb a jobb oldalról lőtte a hosszú egy szép összejáték végén, majd középről beindulva emelte át a kapust Pastore indításából ziccerben.

A 150 gólos CR7 elintézte a Realnak

Félgőzzel, könnyedén szerezte meg idénybeli első győzelmét a Real Madrid a La Liga 3. fordulójában, mégpedig a megilletődött, kapura teljesen veszélytelen Granada ellen. A királyiak már szerdán feledtették a Valencia elleni döntetlent és a Getafétól beszedett vereséget, hiszen behúzták a Szuperkupát, ezúttal azonban sokkal könnyebb dolguk volt. A tavalyi kis híján búcsúzó vendégek az elejétől csakis a védekezésre koncentráltak, így Casillasnak dolga sem volt. A másik oldalon a szerdai néhány perc után ezúttal tűrhető teljesítménnyel kezdőként debütált Luka Modriccal irányítóban sem volt annyira sok helyzet, csak nyomasztó fővárosi fölény, amely két védhető Ronaldo-lövésből eredményezett kétgólos előnyt. A portugál 149 bajnokiján a spanyol bajnoknál megszerezte 150. gólját, majd egy belépőt követően lábát fogva cserét kért. A végeredményt Higuaín állította be, de előtte Benzema lesről indult. Megindult előre a Real Madrid eleinte döcögő szekere, a válogatott szünet két hét alatt öt tétmérkőzés után pont a legjobbkor érkezik. Folytatás szeptember 15-én Sevillában, ahol legutóbb 6-2-re nyert.