sporthirado.hu bejegyzései

Köteles: Basszus, miért nem én?

Köteles László, a BL-résztvevő Genk első számú kapusa nem érti, miért nem számított rá a Liechtenstein és Lengyelország elleni barátságos mérkőzéseken Egervári Sándor szövetségi kapitány. A belga sajtóban fakadt ki. Csapattársát, Tőzsér Dánielt évi közel 1 millió euróval csábítja az Anderlecht.

Mi lesz veled, Zalaegerszeg?

Bár szombaton az első \”tavaszi\” fordulóra került sor a labdarúgó NB I-ben, a Zalaegerszeg még mindig nyeretlen. Az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Prukner-csapat legfeljebb annak örülhet, hogy pontot szerzett a Diósgyőr ellen. A találkozó mindkét találata büntetőből született. A Paks is a mészpontról lőtte a győztes gólját Kecskeméten, ahol kétszer villant a piros lap – egy itt, egy pedig ott.

Robben kezd: Bayern-Dortmund – élő

Másfél hónap után először Arjen Robbennel áll fel a Bayern München, amely rangadóra készül, hiszen a címvédő, az elmúlt hetekben jó formát mutató Borussia Dortmundot látja vendégül az Allianz-Arenában a Bundesliga 13. fordulójában. A bajorok visszavághatnak a tavalyi 3-1-es vereségért, egyúttal öt pontra növelhetik előnyüket a tabella élén. A sárga-feketéknél kezd Mario Götze és a kedden még magyarokkal játszó Marcin Lewandowski.

És mégis: Barryé a 2000. angol gól!

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) megerősítette, Gareth Barry szerezte a válogatott történetének 2000. találatát, miután kedden a Manchester City középpályásának fejesével a szigetországiak 1-0-ra legyőzték Svédországot. A labda ugyan megpattant Daniel Majstorovicon, de a bírói jelentés az angol fiút jelölte meg gólszerzőként.

Berlin-Veszprém – élő

Fontos mérkőzés vár szerda este a magyar bajnokra a német fővárosban a Bundesliga-második Füchse Berlin ellen. Remélt (bravúr)győzelmével a Veszprém megerősítené a második helyét, sőt, az Atlético kielcei bukása mellett akár a vezetést is átvehetné a Bajnokok Ligája B csoportjában, ám vereség esetén visszaesne a harmadik helyre a tabellán.