Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint hiába beszélnek gyakran meredek dolgokat egyesek Romániában, nem szabad, hogy háborúvá fajuljon a két együttes márciusi világbajnoki selejtezőre – a mieink is ennek megfelelően sportszerű küzdelemre készülnek. A szakember az MTV Sport 7 c. műsorában arra is kitért, melyek a fehéroroszok elleni 1-1-es meccs tanulságai.
Szabó Miklós bejegyzései
„A magyar válogatottnak nincs gyenge pontja” – kontrázni fogunk az ellenfél szerint
„A magyar válogatottnak vannak sztárnak nevezhető játékosai, gyenge pontja ellenben nem nagyon akad” – így foglalta össze véleményét Georgi Kondratiev, a fehérorosz csapat szövetségi kapitánya a két gárda szerdai összecsapása előtt. A szakember arra számít, hogy Egervári Sándor együttese második szándékból futballozik majd, átadja a kezdeményezést, és hozzátette, nem lenne meglepve, ha saját legénységének a második félidőben problémái lennének.
NB I: Közeleg a hajrá az átigazolási piacon – így állnak a csapatok
Általában január végére alaposan felpörögnek az események a magyar átigazolási piacon, idén sincsen ez másként, már beindult a nagyüzem a csapatoknál. A felkészülés eddigi hetei jócskán tartogattak eseményeket, így a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét összegzünk egy kicsit. Összeállításunkban az érkezők és a távozók mellett azokat a neveket találjátok meg klubonként, akik ilyen vagy olyan módon képben vannak egyik vagy a másik oldalon.
Balotelli: „Pont erről álmodtam” – a Milan is elismerte, jogtalan volt a 11-es
Az Udinesét Mario Balotelli duplájával legyőző AC Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri elismerte, csapata egy jogtalan büntetőnek köszönheti győzelmét. Az álomrajtot vett támadó ugyanakkor amondó, megérdemelték azt.
Kádár klubot válthat – akár haza is térhet
A csakfoci.hu információi szerint elképzelhető, hogy fél évre távozik a Roda csapatától Kádár Tamás. Megkeresésünkre a futballista ügyeit intéző CMG részéről megerősítették értesüléseinket, és elmondták, azért kezdeményezték a lépést, mert a játékos, aki ősszel sokáig kirobbanthatatlan volt a védelemből, egy eltiltás illetve egy sérülés miatt kikerült az együttesből, és mivel összeállt a hátsó alakzat, jelenleg nehéz helyzetben van. Márpedig Kádár számára kiemelten fontos a válogatott, a kerettagsághoz pedig folyamatos játéklehetőségre van szükség. Érdeklődőkből nincs hiány, és nem kizárt az sem, hogy a hátvéd hazatér Magyarországra.
