Szabó Miklós bejegyzései

Fradi: 50 százalékos nézőszám-emelkedést várnak az új stadiontól

Kubatov Gábor, az FTC elnöke a Hír TV Versus c. műsorában megerősítette, a tervek szerint januárban elkezdik építeni a Ferencváros új stadionját. Az elöljáró nyugat-európai tendenciák alapján arra számít, hogy az új létesítmény 50 százalékkal megemeli a nézőszámot, de azt is hozzátette, annak megtartásához megfelelő együttes is kell majd. Kubatov arra is kitért, az elmúlt tíz évben a Fradi szavahihetetlen klubbá vált, ezt próbálják helyretenni, és még mindig vagy 300 milliós adósságállományt görgetnek maguk előtt.

OTP Liga élőben: Siófok – Videoton

Supertitle: 
<img src="http://pepsifoci.hu/files/nb1.jpg"> NB I, 6. forduló – <font color=#BB0409>kattints az eredményre!</font>

1346603400

Élő közvetítés.

OTP Liga élőben: Siófok – Videoton

1346607000

1

3

Infók

SZINTÉN ÉLŐBEN:
Újpest – Debrecen

Helyszín: 
Siófok

2000

Játékvezető: 
Kassai (Erős, Takács)

Csapat A vezetőedző: 
Horváth Károly

Kurucz

Kiss Zs.
(Fülöp, 78.)
Deák
Nyári
Fejes

Windecker
Kiss M.
(Zamostny, a szünetben)

Pál
Kecskés
(Egerszegi, 64.)
Sipos

Dajic

Pad: Heinrich (k), Egerszegi, Fodor, Gál, Zamostny, Fülöp, Molnár

Csapat B vezetőadző: 
Paulo Sousa

Bozovic

Brachi
Szekeres
Vinicius
Hector

Tóth B.
(Mitrovic, 57.)
U. Nikolic
(Torghelle, 62.)

Haraszti
(Oliveira, 74.)
Neto
Gyurcsó

Kovács I.

Pad: Tujvel (k), Caneira, Mitrovic, Torghelle, Walter Lee, Kaká, Oliveira

Zamostny (84.), ill. Haraszti (14.), Mitrovic (77.), Oliveira (89.)

Kiss Zs. (53.), Kecskés (60.), Nyári (67.), ill. Tóth B. (57.)

Deák (76.)

OTP Liga élőben: Haladás – Paks

Supertitle: 
<img src="http://pepsifoci.hu/files/nb1.jpg"> NB I, 6. forduló – <img src=http://pepsifoci.hu/files/elopepsi2.gif class="noborder"> <font color=#BB0409>ÉLŐ: kattints az eredményre!</font>

1346508000

Élő közvetítés.

OTP Liga élőben: Haladás – Paks

1346511900

1

2

Infók

Helyszín: 
Szombathely

4500

Játékvezető: 
Böcskei (Lémon, Farkas B.)

Csapat A vezetőedző: 
Artner Tamás

Rózsa

Schimmer
(Kalász, 46.)
Fehér Z.
(Devecseri, 57.)
Korolovszky
Búrány

Nagy I G.
Iszlai
Rajos
Halmosi

Radó
(Andorka, 46.)
Kenesei

Pad: Gőcze (k), Jagodics, Devecseri, Kalász, Kulcsár K., Andorka, Ugrai

Csapat B vezetőadző: 
Tomiszlav Szivics

Csernyánszki

Heffler T.
Éger
Fiola
Szabó J.

Lázok
(Eppel, 77.)
Sipeki
Sifter
Kulcsár D.

Simon A.
(Bartha, 19.)
Tököli
(Kiss T., 70.)

Pad: Pokorni (k), Eppel, Heffler N., Csehi T., Mészáros I., Bartha, Kiss T.

Kenesei (18.), ill. Lázok (41.), Korolovszky (68. – öngól)

Korolovszky (53.), ill. Lázok (55.)

OTP Liga élőben: Eger – FTC

Supertitle: 
<img src="http://pepsifoci.hu/files/nb1.jpg"> NB I, 6. forduló – <font color=#BB0409><img src=http://pepsifoci.hu/files/elopepsi2.gif class="noborder"> <font color=#BB0409>kattints az eredményre!</font>

1346508000

Élő közvetítés.

OTP Liga élőben: Eger – FTC

1346508120

0

0

Infók

Helyszín: 
Debrecen

1500

Játékvezető: 

Csapat A vezetőedző: 
Simon Antal

Sztankó

Balog Zs.
Knakal
Kovács G.
Preklet

Kabele
Pavicevic
Dobric
Hamouz

Koós
Pisanjuk

Pad: Brljak (k), Katona A., Stanislaw, Pavlov, Németh N., Farkas Á., Németh N., Albert Á.

Csapat B vezetőadző: 
Ricardo Moniz

Jova

Jovanovic
Otten
Gyömbér
Sváb

Cukic
Józsi

Somalia
Böde
Orosz

Peric

Pad: Kunsági (k), Grúz, Busai, Gárdos, Ionescu, Beliczky, Máté J.

OTP Liga élőben: Diósgyőr – Győri ETO

Supertitle: 
<img src="http://pepsifoci.hu/files/nb1.jpg"> NB I, 6. forduló – <font color=#BB0409><font color=#BB0409>kattints az eredményre!</font>

1346500800

Élő közvetítés.

OTP Liga élőben: Diósgyőr – Győri ETO

1346504580

0

3

Infók

Helyszín: 
Miskolc

8000

Játékvezető: 
Szabó Zs. (Kelemen, Medovarszki)

Csapat A vezetőedző: 
Sisa Tibor

Ribánszki

Vági (Jeff Silva, 51.)
Gal
Hanek
Gohér

Gallardo (Seydi, 62.)
Fernando
Abdouraman
Elek
Gosztonyi (Tisza, 75.)

Bacsa

Pad:
Tajti; Rakovic, Takács P., Jeff Silva, Tisza, Seydi, Bogáti

Csapat B vezetőadző: 
Pintér Attila

Stevanovic

Svec (Tokody, 46.)
Takács Á.
Lipták
Dinjar

Koltai
Kronaveter
Kamber
Pátkai (Nicorec, 68.)
Varga R.

Dina (Aleksidze, 51.)

Pad:
Molnár P.; Aleksidze, Völgyi, Andric, Nicorec, Tokody

Koltai (41., 57., 66.)

Jeff Silva (67.), ill. Pátkai (50.), Nicorec (83.)

Hanek (80.)