Szencsike bejegyzései

V 1×03 – A Bright New Day

Hurrá, a V-k most már aztán tényleg itt járhatnak közöttünk! Az amerikai kormány döntésének köszönhetően egy útlevéllel már bárhova mehetnek az országban a földönkívüliek. Annának készítik el az első okmányt, majd jönnek sorban a többiek. Kedvenc tájékoztatása szerint, tüntetők folyamatosan tiltakoznak a vízum ellen, mégis nagyon fontos mérföldkő a mai nap. Anna lesz az első, aki kiléphet a követségük kapuján és beléphet az USA területére. Vége az élő bejelentkezésnek, Kedvencet kolléganője dicséri meg, nélküle nem jöhetett volna létre ez a nap. Igen, ez igaz, de vajon megérte-e, olvasható ki a pillantásából, Anna látványa azonban őt is meggyőzi. A templomban Jackatya gyóntat, sorra jönnek a bizonytalan, hitükben megrendült emberek vagy éppen azok, akik a V-k miatt erősödtek meg.

pic1.png

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

V 1×01 – Pilot

New York, hajnalodik. Három kérdést szegeznek nekünk: Hol voltunk, mikor megölték Kennedy elnököt (még meg sem születtem,), hol voltunk szeptember 11-én (otthon betegeskedtem), és hol voltunk ma reggel? Hőseinket is megnézhetjük, mivel töltötték ezt a reggelt. Kedd, reggel 6.30, Erica Evans, az FBI Terrorista elhárító részlegének alkalmazottja békésen aludt, mikor megmozdul a föld. Felriad, rohan Tyler nevű fia szobájába, de kölyök sehol, az ágy érintetlen. Rögtön telefonál, a gyermek kórházban van. Anyu máris fenyegetőzik, a gyerek bajban van. Szent Josephine templom, Jack atya nyitja ki a hívek előtt a templom ajtót, barátságosan üdvözöl egy Roy nevű tolószékes fazont, mikor a föld remegni kezd. Egy lakásban a reggeli hírek mennek, Chad Decker hírolvasó tudósít az aktuális pénzügyi helyzetről, a fürdőszobában az igaz Chad zuhanyozik. Egy ékszerboltban egy öltöny-nyakkendős néger fazon eljegyzési gyűrűt vásárol szerelmének és a leánykérés módját vitatja meg az eladóval. Ugyanebben a pillanatban a lány, Valerie már javában dolgozik, mikor megmozdul a föld.

pic.png

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Lost 1×19 – Isteni gépezet

Lockebácsi flashbackjével nyitunk. Egy áruház játékosztályán dolgozik még dús hajzuhataggal és tolószéke nélkül. Egy Egércsapda nevű játékot mutat be egy srácnak, mikor háttérben feltűnik egy vörös hajú, bundakabátos nő, aki őket figyeli. Locke észreveszi a nőt, hagyja a gyereket játszani, így odasétál a vöröshöz. A hölgy nem túl meggyőzően a labdákat keresi, Locke eligazítja, majd elbúcsúznak. Vissza a szigetre, Locke mester és hű padawanja a bunkerajtó felnyitásán fáradoznak, ezúttal egy ostromgéppel. A duó először a „miért hívják az ostromgépet ostromgépnek” kérdésen filózik, majd Boone Locke privát sztoriját szeretné hallani. Neki is valamilyen érdekes múlttal kell rendelkeznie, de Locke kitér a válaszadás elől, mondván csak untatná őt. Működésbe hozzák a gépet, az becsapódik, de a bejáratnak semmi baja, a szerkezet viszont szétesik. Locke dühöng, Boone rászól, valami baj van Kopaszember lábával. Egy repeszdarab áll ki belőle, Locke észre sem vette, hogy a lábába fúródott. Este a tábortűznél, a magányos Locke a lábai érzékenységét próbálgatja. Egy biztostűvel szurkálja magát, ám nem érez semmit. A biztostű után egy izzó fadarab lesz a következő, szintén semmi. Főcím.

pic1.png

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Lost 1×18 – Számok

A hajó építésén járunk, Yin activitizi el Ducinak, hogy mit is kellene csinálnia a köteg fával, ám Duci nem fogja Yin mutogatásának lényegét. Tutajos és Yin viszont már egy húron pendülnek a múltkori békülés óta, Tutajos tippeli jól a fás munka megoldását: kicsit szorosabbra kellene fogni a fákat. Doki is megérkezik, Tutajos számol be a legfontosabb dolgokról: 24 órás őrszolgálat védi a hajót, így nem okozhat benne senki se kárt. Másik hír, hogy jl jönne egy jeladó, amivel foghatnák az út során a lehetséges mentőhajók szignáljait és ők is küldhetnének jeleket. Doki Arabot javasolja, ő tudna rádiót készíteni, de akksi nincsen. Ducinak eszébe jut a Francia tyúk, a nőnek van, kérjenek tőle. Sayid viszont kerek-perec elutasítja az ötletet, mikor Doki és Duci elmondják neki. Arab nem akar se odamenni, se akksit szerezni tőle. Majd Dokiék beszélnek vele, neki csak annyi lenne a feladata, hogy odavezeti őket a nőhöz. Sayid egyenesen dührohamot kap attól, hogy Doki és Duci erőltetik a dolgot, vannak térképek, akkor egyedül is megoldják. Sayid megnyugszik egy kicsit és odaadja a Francia tyúk papírjait, kövessék ha akarják, de lehet, hogy mindezek csak egy elborult elme alkotásai. Az egyik térképen ún. Sötét terület is szerepel, tényleg akarnak menni? Doki és Arab beszélgetnek tovább, Duci elmélyülten tanulmányozza a jegyzeteket, és egy számsoron akad meg a tekintete: 4 8 15 16 23 42.

pic1.png

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!