Miralem Pjanic remekbe szabott szólója után szerzett vezetést az AS Roma az AC Milan elleni pénteki rangadón, a 2-0-s végeredményt Gervinho állította be. Nézd meg a gólokat videón!
Teveli Zoltán bejegyzései
MK: A visszavágóra maradt a döntés az MTK és az Újpest között
Az MTK pályáján játszotta az elődöntő első mérkőzését szerda délután a hazai kék-fehér együttes és a vendég Újpest. A találkozón eleinte a vendégek voltak fölényben, majd kiegyenlítődött a játék képe. A második játékrész második felében kezdtek el helyzeteket teremteni a csapatok, de gólt ekkor sem tudtak szerezni, 0-0 lett a végeredmény.
A hideg hatására lefagytak a pécsi edzők a kispadon – értékelések
Nebojsa Vignjevic igazságosnak értékelte az Újpest Pécsett megszerzett döntetlenjét, a lila-fehérek szakembere a 0-0-s végeredményt hozó találkozón azt hiányolta együttesétől, hogy túlságosan középen erőltették a játékot. Lőrincz Emil elmondta, kifejezetten az Újpest gyors játékosai miatt álltak fel öt védővel, a pécsi tréner ugyanakkor egy elsőre talán furcsának tűnő mondatot is nyilatkozott interjúja végén.
Pécs-Újpest: csak a focit hozta meg a vége, a gólt nem
Az OTP Bank Liga 24. fordulójának nyitómeccsét pénteken este rendezték Pécsett, ahol a PMFC-Matias fogadta az Újpest együttesét. Az első félidő kevés eseményt hozott, Tshibuabua, illetve Szatmári járt közel a gólhoz. A második játékrész vége egy kicsit tempósabbra sikeredett, Vasiljevic járt a legközelebb a gólhoz, de fölé lőtt. A meccs a végére pörgött fel, de gólt nem láttunk, 0-0 lett a vége.
Véber jön egy pezsgővel játékosának – így látták az edzők
Véber György vezetőedző jobb csapatnak tartja a pénteki NB I-es mérkőzésen legyőzött Honvédot, mint saját csapatát, a szakember szerint ezért nagy dolog, hogy megérdemelten győztek ellenük. Véber nyilatkozatából kisejlett, hogy valamelyest talán felengedett az a feszültség, ami együttesét az utóbbi időben jellemezte, a szakvezető tréfálkozott is. A túloldalon Marco Rossi úgy fogalmazott, ha egész éjszaka játszanak, akkor sem szereznek gólt.
