Csütörtökön tárgyalóasztalhoz ült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkárai a taxisok képviselőivel, és olyan megállapodás született a felek között, melynek értelmében a sofőrök kora délután véget vetettek a hétfő hajnal óta tartó demonstrációnak Budapest belvárosában.
Világgazdaság bejegyzései
Pálinkás József: Egyenként lemaradunk, vagy együtt felzárkózunk?
Dél-Korea államfőjének társaságában ültek össze a tavalyi év végén a V4 országok vezetői. Pak Gun Hje akkor azt mondta, hogy a távol-keleti cégek már most a közép-európai térség legnagyob…
Litvinyenko-gyilkosság: nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a Litvinyenko-gyilkosság két orosz gyanúsítottja ellen – jelentette be csütörtökön a brit belügyminiszter.
Újabb megszorításokkal készülnek Rióban az olimpiára
A költségcsökkentés jegyében nem építik meg az evezős és kajak-kenu pályára ígért úszó főlelátót, illetve a strandröplabda helyszínre is a tervezettnél kevesebb néző látogathat majd ki a…
Stiglitz: Az új geo-közgazdaságtan
A tavalyi emlékezetes év volt a világgazdaság számára. Nemcsak azért, mert a gazdaság teljesítménye csalódást keltett, hanem mert jelentős – kedvező és kedvezőtlen – változáso…
