A korábbiaknál is nagyobb arányban, közel 80 százalékban a NAV nyerte meg az ellene indított pereket.
Világgazdaság bejegyzései
Haladékot kapott a tőzsdétől a Waberers és a Duna House
Meghosszabbították a tőzsdei kereskedés megkezdésére vonatkozó határidőt, mindkét cég június 30-ig nyújthatja be kérelmét.
Péntek éjfélig tüntethetnek a taxisok
A rendőrség tudomásul vette a taxisok bejelentését, így a demonstráció folytatódhat január 22-én éjfélig – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Vérfürdő a világ tőzsdéin
Nem csillapodott az eladási hullám a világ tőzsdéin, a vezető indexek idén már tíz százalék feletti mínusznál tartanak. Az olaj negyedével lett olcsóbb három hét alatt, ami újabb kérdéseket vet föl.
Juncker: megroppanthatja az unió gazdaságát a schengeni határok lezárása
Az uniós polgárok szabad mozgásának korlátozásával járna és súlyos gazdasági károkat okozna, ha a migrációs válságra hivatkozva lezárnák az Európai Unió belső határait – mondta Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
