2016-ban arra lehet számítani, hogy az egészségügyi, oktatási épületek, sportlétesítmények építésénél lesz bővülés.
Világgazdaság bejegyzései
Átírja a Wizz Air az üzletszabályzatát, miután a fogyasztóvédőkkel tárgyalt
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Wizz Air Hungary Kft. konzultációjának eredményeképpen a légitársaság pontosítja üzletszabályzatának egyes rendelkezéseit.
Több száz repülőjáratot töröltek a havazás miatt, budapestieket is
Több száz járatát törölte a Turkish Airlines, köztük budapestieket is.
Ez várhat a világra az iráni szankciók eltörlése után
Rövidesen még több olaj érkezhet a túlcsorduló piacra, miután megszűnnek az egyebek között az olajexportot is sújtó nemzetközi szankciók Irán ellen.
Ez a két cég nyerte a felújítást a Belvárosban
A Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat által az önkormányzat tulajdonában, illetve fenntartásában lévő épületek felújítására, fenntartására kiírt nyílt közbeszerzést …
